2014. április 13., vasárnap

Virágvasárnap üzenete


Olvasnivaló: Lukács 19, 28-48

Jézus bevonulása gyermekkorom egyik kedvenc története. Amikor szüleim mesélték, akkor sokszor elképzeltem magam a tömegben, kezemben pálmaág, arcomon mosoly, mert boldog vagyok. Láttam édesapámat is az ünneplők között, amint felsőruháját a földre teríti tiszteletének legnagyobb jeleként, és édesanyámat, karján kisöcsémmel, mellette kishúgom, ahogy ujjongó örömmel kiáltják a Közeledő felé: Hozsanna a Dávid Fiának, áldott aki az Úr nevében jön!
Amerre a sokaságban nézek, mindenütt reménykedő, tiszta tekintetek. Várnak. Valami másra, valami nagyra, valami újra, ami, aki megtöri a régit, aki felszámolja a rosszat, aki kiűzi az ellenséget – közülük és belőlük egyaránt. 

Mert elég volt már. Elég a reménytelenségből, az elnyomásból, a lenézésből, abból, hogy másod-harmadrendűek a saját hazájukban, hogy katonák állják útjukat, bármerre mennek is, hogy a megszálló rómaiaktól kell mindenre engedélyt kérni, nekik adót fizetni abból a kevésből, ami egyáltalán megmaradt. Változtatni, változni kell végre már!
És ott jön, közeledik a szamár hátán az, akitől ezt a változást várja mindenki. Egyszerű ács fia, de hatalma sokkal nagyobb földi emberénél. Isteni erő árad belőle, gyógyító, megújító. Amerre csak jár, új élet sarjad: halottak támadnak fel, a vakok látnak, a sánták járnak, a némák beszélnek, a démonok menekülnek és a lelkileg megterheltek is megnyugszanak. A régi Igét hirdeti, az örökkévalót, de teljesen új megközelítésben. Istenre mutat, de úgy, mint egy igazságos, szerető Atyára, aki egy percre sem felejtkezik el népéről. Hiszen ő is ezért van itt. Isten országát hozta a földre.
Változás kell – és ez nem olyan, mint egy egyszerű választás, amikor az ember eldönti, hogy ki irányítsa népe sorsát, kire adja le a voksát. Itt többről van szó. Mert ennek a változásnak az élet minden területére ki kell hatnia. És Jézus, a szamárháton érkező ezt a változást akarja elhozni.

AZONBAN NEM ÚGY, AHOGYAN  A SOKASÁG SZERETNÉ. 

Mert amíg a sokaság ujjong – ő sír. Amíg mindenki boldog – ő szomorú. És ezt a pálmaágak között szinte nem is veszi észre senki. Amíg mindenki ünnepel – ő már a halálára készül. Az áldozatra, amit azért a népért hoz, aki „nem ismerte fel meglátogatásának idejét”.
Mert látszólag hiába vár változást mindenki – nem ismerik fel, miben van leginkább szükségük a változtatásra. Erős fejedelmet, uralkodót várnak, aki összegyűjti seregét az elnyomottakból és megszomorítottakból – de nem Messiást, aki valóban megszabadít minden bűntől és bajtól. Földi győzelmet várnak, földi, múlandó dolgok felett, de nem számolnak azzal, hogy lelkük örökre elveszik. Gyógyulást akarnak, fizikait, de nem életgyógyulást, nem megtérést. Hódolni akarnak, de nem vállalják a teljes alázatot, a teljes meghódolást.

És Jézus sír. Miattuk és értük. Sír a város felett, mert nem ismerik fel, miért jön, sír, mert Isten Fiaként tudja és látja előre, mi történik majd ezzel a nagy és erős metropolisszal. Hogy szétverik és még köveit is széjjelhordják, hogy idegen templomok épülnek benne, és a Templom, az élő Isten temploma rommá lesz és csak egy siratófal marad, aminek kövei közé be lehet dugni papírra vetett nyomorúságainkat, és könyörögni ezek megváltásáért. Hogy a Via Dolorosa, ahol ő majd a keresztre vonul, tele lesz árusokkal, akik az ő áldozatából nyerészkednek, hogy a Jordán puszta keresztelőmedencévé változik, mert nem ismeri fel a nép, hogy LÉLEKTŐL  születni bárhol lehet, és nem csak a Jordánban… Hogy a multikulturális világban minden elfogadott lesz a tolerancia jegyében, de a keresztyéneket bármikor lehet üldözni…
Mert amikor lehetett, amikor itt volt az esély NEM ISMERTE FEL A NÉP, hogy kicsoda Jézus. Még a tanítványok sem. Ruhájuk alatt ott volt a kard, hogy bármikor felkelhessenek elnyomóik ellen – még Jézust is kardokkal akarták megvédeni… Nem értették, hogy Jézus miért ront be a templomba és pakol ki onnan drasztikusan MINDENT, ami nem illik Isten dicséretéhez. Biztos még csitítgatták is, vagy arcukon zavart mosollyal néztek megbocsátást kérve a pénzemberekre… Vagy éppen besegítettek neki az árusok portékáinak megsemmisítésében, de csak azért, mert már utálták ezt a  velejéig romlott pénzvilágot és nem azért, mert őket ez Isten tiszteletében zavarta volna… Még Péter sem ismeri fel. János talán sejti, hogy nem átlagos próféta mellett lépked évek óta, de nem biztos benne. Hiszen a 11 úgy elszelel, amikor Jézust elfogják, mintha sose ismerte volna. Csalódnak? Nem ezt várták? Nem értik? 
Nem. A válasz: NEM ISMERIK FEL.

Van egy csodálatos, Jézus életét feldolgozó film, melynek egyik jelenetben, amikor Jézus a templom udvarán elkezdi döntögetni az árusok sátrait és asztalait, a kalitkából kiszabadul egy galamb. És repül, fel az ég felé, mintha az utat akarná mutatni a bűnös világnak: az egyetlen utat, mely megváltoztatja az életet, mely megtisztít, mely láttatni engedi, hogy Kicsoda ez a szamárháton érkező, szerény, de nagy szavú ácslegény és hogy milyen jogon borítja fel a templomi kufárok ingóságait. 

Kedves Testvérem! A Virágvasárnap üzenete ma is ez kell, hogy legyen: láss tovább! Láss tovább az ujjongó, pálmaágat lengető tömegen! Láss tovább a saját érzéseiden! Láss tovább azon, hogy csak tested gyógyulását akarod, amikor lelked elveszik! Láss tovább az ácslegényen – mert Ő Isten fia, aki Érted is vonul, érted is feláldozta életét. Lásd meg a galambot, ami az ég felé repül – lásd meg benn Isten Szentlelkét, aki ma is képes Neked látást, megtapasztalást, hitet, erőt, felismerést adni!

Jézus érted is vonul önmagát megalázva, szamárháton a Golgotai kereszt felé. Érted is sír, a Te lakhelyed felett is. Körülötted is ki akarja irtani azt, ami elválaszt Téged Istentől. S lehet, hogy ez fájdalmas számodra, de hidd el: örök életed múlik azon, hogy engeded neki, vagy sem. 

Ha szeretnéd felismerni áldozatát, akit érted hozott, gyere, imádkozz velem a  magad csöndében...

(Elmondtam ma délelőtt a sárói templomban)


2014. április 11., péntek

Kép a tükörben - a Költészet Napja


KÉP A TÜKÖRBEN

Hogyan volt, azt már nem tudom.
De mégis csak megláttam egyszer,
Bámultam rája nagy szemekkel.
Már régen volt, csak ezt tudom.


Néztem égve.
Arca, alakja tűztükörbe,
Szemembe rögződött örökre
S szivemre hajlott tündökölve.

Már régen volt. Nem is tudom.

2014. április 3., csütörtök

Mégis szappan

Mégpedig legalább 9 féle, megálmodott, kerek és szív-alakú, kipróbált, letesztelt és illatos-vagy éppen illatmentes kicsi csoda. Az enyéim. Semmilyen vegyi anyagot nem tartalmaznak a kötelező lúgon kívül, hideg ejárásban készültek, 6 hétig értek és most gazdát keresnek. Van köztük rózsás-citromfüves, kakaós-kávés (igazi vaníliával:), céklás, aztán sárgarépás, és még uborkás, egy csepp medvehagymával (nem büdi!!!) , ribizliboros, majd jázminos-meggyes (levendulával és édesköménnyel),  mangalicás-citromfüves, és még felsorolni sem bírom, hányféle megálmodott kompozíció vált valóra 2 hónap alatt. Sok tapasztalat, kidobott és félresikerült szappanok, kézégetés, de igazi élmény, és azért, mert szeretek álmodni ilyetén is :)

Ha szeretnétek - magatoknak, húsvétra, ajándékba, vagy csak kíváncsiságból - keressetek meg az e-mail címemen. Ezen pontos listát is tudok adni az arányokról és a szappanfajtákról :)

Szép, mosolygós napot kívánok :)  Csillagos





2014. március 24., hétfő

Bandikaland

Útközben többször megfogadtam: soha többet :) Bővebben: SOHA TÖBBET nem viszem magammal a 4 gyereket buszozni-túrázni, legalábbis egyedül nem :) Hazaérve kicsit szépültek az emlékek, de egy biztos: legközelebb ezerszer is meggondolom, hogy egy ilyen délutáni kiruccanásra Bandika Őfelségét is elviszem-e magammal :)
Hogy miért? Arról már biztosan írtam, hogy túlmozgásos a drága szentem. Nem hiperaktív, mert nem mindig kezelhetetlen, többnyire hallgat is rám és kedves, nagyon, de a tempó, amit diktál a kötélidegeket is próbára teszi. 
Szombaton ebéd után elindultam a 4 gyerekkel - busszal, mert vezetni nem tudok - Esztergomba. Bálint a kezdeti duzzogás után kezesbárány volt, Erzsike a szokásos cuki, Anna ügyes nagylány. Bandus már a buszon elkezdte a fesztivált, de ott még tűrhető volt (én Bibliát olvastam útközben, lehet, hogy ezért volt nagyobb a tűrőképességem :).
A párkányi fürdőnél leszálltunk, gyors pisi után nyakunkba vettük a várost. Még fagyiztunk is! Így lett Andris tökig csokis a kirándulás kezdetén de ez sem tűnt nagy gondnak (nem volt nálam törlőkendő, vizet a Dunában találtam legközelebb, addig a Jack Sparrow formát hozta:)))
A hídon már elkezdődött a "Bandika, oda nem szabad felmászni, ne rohanj, ne fuss ki az úttestre, Bandiiiiiii, leeseeeeel!"-ciklus, mindehhez persze hangerő társult, mert az érintett 20 méterrel előttünk rohant ("Bandika, ha utolérlek, tuti, hogy megpofozlaaaak!" - nem értem utol :) Leérve a hídról, mindenképpen szerette volna hazahozni a nagy magyar címert, mondván, nekünk otthon ilyen úgysincs, pedig jól mutatna a templomon:)


Ami a képen nem látszik, hogy a kőtábla alatt van egy márvány is, LEJTŐS TERÜLETEN! Nem tudom, anno kinek az agyában fogant meg ez az ötlet, mármint, hogy csúszós márványlapot fektessen egy domboldalra, mert ahogy elnéztem, Esztergom, a környék és a turisták összes gyereke csiklandozó vágyat érez arra, hogy kipróbálja, mint csúszdát, s ebben a emelkedett stílusú felirat sem tántorít el senki. Naná, hogy az enyéim is kipróbálták (jól csúszik, valóban :)
A Dunánál kicsit lenyugodtunk, kacsáztunk, napoztunk, követ gyűjtöttünk, Erzsike kicsit megpróbált úszni, de hála a melegnek, gyorsan meg is száradt.


Ezután a sétányon játszótereztünk volna egy jót, de egy idő után inkább menekülőre fogtuk a dolgot, mivel úgy tűnt, a sok tökéletes szülő és gyermek közé végképp nem férünk be. Kisfiam, mint a dervis pörgött-forgott és ordított a homokba-hintán-mászókán ("Apa miéééért PAP??? Miért kell ma esketnie szegénynek?!"), 


mindenki fejcsóválva nézett rám, én meg kínomban már csak mosolyogni bírtam, egy-két keresetlen és kimondatlan gondolat kíséretében (basszus, tényleg mindenki ennyire tüchtig és az én gyerekeim ilyen állatok??? Nem hiszem.) Mindenesetre, miután Anna és Bálint gondolták, megnevelik Bandikát, és jól meggyúrták a homokban, miközben ő visított, mint egy vadmalac, inkább összeszedtem a csapatot, fel a dzsámihoz (persze, hogy zárva volt) aztán irány a macskalépcső, tök meredek hegyi út, gondoltam, ez kellőképpen fárasztó lesz. Ja, én már a felénél pihegtem, de a kis Büdös megint előttünk 10 lépéssel ("Bandi, le ne csússz a köveken!!! Lassabbbaaaaaaaan, mert nem bírok utánad futni!!! Vigyázz, ne menj a korlát széléhez!!!"). Szerencsésen felérve (huhhhhh), egy gyors frissítő, békának öltözve,


és kisdolog ("Anya!!!! Hu...oznom kelll!!!"). A Bazilikában (hála Istennek) esküvő volt, így nem tudtunk bemenni, mert Bandikát nem hatja meg igazán a templom csendes miliője (megmagyarázta, ez azért van, mert nálunk a házban is van templom, úgyhogy ez természetes dolog, miért hatódna meg???), úgyhogy legurultunk a domboldalon ("egyesek" szó szerint gurultak)... Ott a Célszemély összeveszett Vitéz Jánossal némi birtokviszonyon ("Nem érted, hogy az enyéééém?!):


És itt láttam a nap folyamán először egy kedves idősebb házaspár arcán, ahogy rámnéztek hogy "szegény anyuka", de már ahhoz sem volt erőm, hogy az együttérzésben tobzódjak :) Ráadásul tulajdonképpen a kirándulás egész ideje alatt volt bennem egy visszafojtott, pukkadásig feszült kacagás-érzés, mert huncut gyerek ide vagy oda, mérhetetlenül szeretem az összeset és örülök, hogy nem vagyunk tökéletesek és van egy Bandikánk, aki kemény dió, de gyönyörű és kedves és egészséges és a fene vigye a sok tökéletes szülőt, én ilyen gyarló vagyok, de büszke és boldog. Na :)


2014. március 20., csütörtök

Bevallom: nem értem...

Sokáig úgy gondoltam, nem szólalok meg ebben az ügyben. Azért mert nem értem. Gondoltam, megértem, ahogy telnek a napok-hetek, de nem értem - továbbra sem. Hallgatom, összeszoruló torokkal és szívvel a híradásokat, elemzőket, olvasom pro és kontra a véleményeket, összeesküvés-elméleteket, vagy éppen az események feldolgozására szolgáló cikkeket, de nem értem jobban. Csak azt látom: egy arctalan, gonosz erő háborút akar. És ezen az "Arctalanon" nem emberi csoportokat értek, hanem magát az Ördögöt.
Mert ki más lenne a diabolos, azaz a szétdobáló, ha nem ő? Mikor, miért kezdődött ebben a konkrét esetben a rombolása és melyik oldalon, nem tudom. De azt sejtem, hogy nem a Majdanon indult el ez az egész őrület. És ami a legiszonyatosabb, hogy nem tudok válaszolni a kisfiam riadt kérdésére, hogy lesz-e világháború. Csak imádkozni és reménykedni, hogy nem hagyott el még minden világ-vezetőt a józan ész és a jóakarat. 
Kollégáink, barátaink, volt iskolatársaink élnek családjukkal együtt Kárpátalján. Imádkozom Értük. Isten kegyelmére bízom Őket. 

És magunkat is, itt a szomszédban.


2014. március 18., kedd

Van valakinek tapasztalata... ?

Itt a tavasz és megint ég a pokol, azaz a gyomrom, borzasztóan, és hát ilyenkor szenvedek pluszban a kávémegvonástól is, szédelgek az álmosságtól... Úgy hallottam (olvastam), hogy van egy kávé, gyógygombával, ami még erre is jó, ilyenkor is jó :) Igen szeretem én a gombát, de nem kávéban, vagy legalábbis el sem tudom képzelni ezt a párosítást (a pörkölt, nos, az más :)) 

Szóval, Drágák, van valakinek tapasztalata ezzel a gombás kávéval? Írjatok :)