Ájulás és eszmélet közti vékony határvonal

Az egész egy hányós-fosós vírussal kezdődött, amely végigment tágabb családunkon, engem sem kímélve. Kb. egy napig nem ettem és nem ittam semmit, viszont alul-fölül távozott belőlem több napi kaja és pia is... Ennek eredményeképpen tegnap sikerült elvesztenem az eszméletemet. Valószínűleg kiszáradhattam, legyengültem, hirtelen keltem fel, és ez mind együtt... Most itt ülök, betört orral, szétcsattant szájjal, feldagadt arccsonttal, fájó térdekkel és kezekkel.
Nagyon régen nem ájultam már el. Nem is emlékeztem, milyen érzés... Miután elég sokszor vagyok kimerült és szédelgős, fel sem vettem az első jeleket, gondoltam, én úgysem eshetek össze:))) Tévedtem. Már arra sem emlékszem, hogy hogy kerültem a konyhából a szobába, valamilyen zuhanásféle emlékem ugyan van, de inkább jóleső, amolyan bársonyos sötétség és csend. Majd hangok. Sírás és jajveszékelés. Az első ami eszembe jut: már megint össze vesztek valamin a gyerekek... Lassan ébredek tudatára, hogy miattam sírnak. Érzem, hogy orromból-számból dől a vér, és a kezeimben furcsa szúrás. Szédülök, nem bírok felülni. Újra visszafekszem, Férjem rohan be vizes törölközővel. Jótékony friss hűvösség. Lassan feltápászkodom.
Kb. egy óra elteltével jön ki az orvos. Addigra már jobban vagyok (nagyon magas a fájdalomküszöböm és a gyerekek rémültsége hamar magamhoz térít), vérnyomás, cukor, véroxigén, szívritmus rendben. Már viccelődöm is, és megígérem, hogy iszom, cserébe nem kell bemennem a kórházba infúzióra.
Ma már sokkal jobb. A hangulatom változó. Tegnap este hálaérzés. Ma délelőtt bőgtem. Most éppen nevetek magamon, hogy lehettem ilyen béna. Fura dolog ez. Az ember ráadásul belül folyton azon szorong, hogy nehogy újra megtörténjen, Azt hiszem, most egy ideig minden kisebb szédelgéstől halálra fogok ijedni.
Milyen vékony a határ ájulás és eszmélet közt... És ilyenkor mennyire ráébred arra az ember, hogy akkor is tartja egy HATALMAS KÉZ, amikor zuhan...